Minden népnek megvan a maga zenei múltja.
Az évszázadok során kialakult népzenei hagyományainkban mindenki magára találhat.
A dallamokat és szövegeket szájhagyomány útján adta át egyik nemzedék a másiknak. Ezért egy dalnak számtalan változata ismeretes, de lényeges vonásait mindig megtartva.
A népi dalkincs tudatos gyűjtése, lejegyzése több mint száz éve kezdődött.
Bartók Béla és Kodály Zoltán a magyar népzenében két alapvető stílust különböztetett meg: a honfoglalás korára visszautaló régit, és az újat, amelynek kialakulását több mint másfél évszázaddal ezelőttre tehetjük.
OKTÓBER-NOVEMBER HAVI NÉPDALUNK:
Gyűjtés helye: Felsőireg (Tolna megye), Bartók Béla gyűjtése
Gyűjtés helye: Jobbágytelke (Maros-Torda) Bartók Béla gyűjtése
Második és harmadik dalunk az „Által mennék én a Tiszán” és az „Erdő, erdő” kezdetű népdal.
Mindkettő azonos hangfekvésű, hangterjedelmük is egyező (9) és mixolidok.
Az új stílusra jellemzően magas a szótagszámuk, érdekes eltérés az Erdő, erdő kezdetűben éppen a 3. sor magasabb szótagszámú (20, másodszor 16), míg a másik népdalban pontosan a harmadiké kevesebb: 14.
Rokon dallamok tehát, az első külön szépsége az indító oktávugrás, amit két azonos hang prímje készít elő. A „D” hang az aranymetszés arányra eső 3. sorokban jelentkezik, a többiben nem fordul elő.
Az "Erdő, erdő" kezdő kvart lépése kiegyensúlyozott, lapidáris jelleget kölcsönöz.